A Bungle-Bungle-hegység durva, méhkasú kupolái egy kép, amelyet az északnyugati Nyugat-Ausztrália turisztikai reklámaiban széles körben használnak. Ezek az egyik ikonikus célpontja a Kimberley régiónak, és bár elég messze van a fő útvonalaktól ahhoz, hogy megőrizze a távoli érzést, talán az egyik legkönnyebben elérhető kincse a régióban.
Olyan közel és mégis olyan távol; ma már csak 80 km-re van egy főútvonaltól, de a Purnululu a huszadik század végéig maradt rejtve és elérhetetlen. Ez volt az egyik utolsó hely Ausztráliában, amelyet a modern korban "felfedeztek", annak ellenére, hogy ez már évszázadok óta fontos hely az őslakos törzsek számára.
Mélyen bevágott völgyek, durva szurdokok és lenyűgöző homokkő karsztformációk, amelyek gömbölyű törzsekből és méhsejtes kupolákból állnak, emelkednek a széles szavannafüves pusztákból. A hegység nagy része devoni korú kvarchomokkő, ami azt jelenti, hogy körülbelül 20 millió éves. Az évmilliók során az időjárás és az erózió formálta azokat a lenyűgöző formációkra, amelyek ma láthatóak, és a táj csak egyedi geológiai, biológiai és klimatikus feltételek sorozatának köszönhetően létezik, így egyedülálló helyet alkotva a világon.
Miután néhány napot töltöttem itt májusban, hogyan fogom összegezni?
Jól, száraz, távoli, kellemetlenül meleg volt, és a legyek rendkívül borzasztóak voltak, de ha ezeket a dolgokat nagyon zavarják, akkor valószínűleg nincs érdeme az ausztráliai vörösföld felfedezésére. Igazán, valószínűleg nem választottam a legjobb időpontot a látogatáshoz, mivel a gyaloglás az egyetlen módja, hogy valóban felfedezzük ezt a helyet. Ez mondva, a mély hasadékok és a száraz szurdokok kiválóak a hőség elkerülésére. Nincsen fürdőzési lehetőség, kivéve a nagy esős évszakok után, amikor talán néhány szép medencét találhatunk egy fürdőzésre.
A fotózás azonban az egyik fénypont. A élőszínek és egyedi sziklaformák Purnululut az ország egyik legjobb helyévé teszik a fotózásra. A park Broome vagy Kununurrából érhető el, és 80 km-es autóút vezet bele, amely nagyon változhat. Hallottam, hogy néhányan azt mondták, hogy borzalmas, és majdnem három óraig tartott, míg mi nem sokkal a karbantartás után találtuk, így rendben volt.
Mindenképpen, ez egy gyönyörűen szép út, így nincs ok, hogy ne vegyél időt magadra. Szép dombok és durva hegyek, amelyek egy tömeg ochre színekben vannak festve, spinifex és torz fákkal, ez egy egyedi és ikonikus ausztráliai táj, és mindennek még mielőtt odajutnál.
Az információs központba érkezve balra vagy jobbra mehet, hogy felfedezd a park két különböző részét. Mi először balra mentünk, Echidna szurdok felé. Van egy kilátó a bal oldalon néhány kilométer után, amelyet ajánlom, hogy késő délután térj vissza, mert csodálatos kilátás nyílik a hegyekre. A lenyűgöző homokkő tömb és mészkő gerinc körül napnyugta idején gyönyörű színeket kap.
A park két táborhelye alapvető, csöves vécéket kínál. A környező helyszín azonban nagyon nehezen hibáztatható. Ha inkább egy nyugodtabban táborozni akarsz, a Tasman Holiday Parks Kalbarri egy jó közeli lehetőség.
A problémát a mélyen bevágott szurdok és hasadék vidékekkel a forró időjárásban, mint egy fotográfus rajongó, az, hogy mindig egy kis dilemmával fog szembenézni. Nagyon korán reggel és egyúttal késő délután a legjobb idő a sétáláshoz, amikor még viszonylag hűvös és a legyek még nem tűnnek fel, mintha nap lenne. A hátrányos oldalról nézve, a szurdokok labirintusa árnyék és rossz fényviszonyok lesznek, amíg dél közepéig nem jutunk.
Az Echidna Chasm a legjobban 10:30 és 11 óra között járható be. Ekkor a fény pontosan megvilágítja a hosszú, mély és keskeny hasadékot, ami mély barna árnyalatokat kelt a kanyargós szűkös helyeken.
Két másik szurdok is van itt, a Mini Palms és a Homestead Valley, amelyekbe bejártunk az Echidna előtt. A Mini Palms-nak van néhány sziklamászás és kiszolgáltatott patakjárás, és bár a címszereplő palmak csak pár fiatal palmafa, a szurdok maga nagyon lenyűgöző. A Homestead Valley hasonló, magas sziklákkal, amelyek golyó alakú, konglomerát sziklákból állnak, ahol a Livingstonia palmak veszélyesen ragadnak a sziklák kis repedéseiben.
A következő délután a park másik végére mentünk, ahol találhatók a méhsejtszerű kupolák, amikről a Purnululu ismert. A kupolákat narancssárga és fekete színek váltakoznak, egy algák és szilícium réteg, pontosabban Cyanobacteria. Ezek egysejtű fotoszintetizáló szervezetek, és jelenlétük és stabilitásuk védi az ősi formációkat.
A kijárati úton rengeteg hely van, ahol megállhatunk és megcsodálhatjuk a lenyűgöző geológiai építészetet, és amint ott vagyunk, jó választékot találunk gyalogúton. A kupolaközegek között rejtőzik Cathedral Gorge, egy természetes amfiteátrum és hatalmas, kerekedő szurdok, amelynek közepén egy sötét vízű medence van. Újból, ez az egyik olyan hely, amely úgy tűnik, mintha csak a lenyűgöző fotózás miatt lett volna létrehozva.
Végül van egy 20 km-es gyalogút a hegyek szívébe, amely néhány távoli szurdokot fedez fel. Bementem, remélve, hogy néhány kilométert megteszek, de a hőség 9 órakor már elviselhetetlen volt, és a legyek biblikusak lettek, ezért feladtam és a közeli kupolakkal elégedtem meg, hagyva egy újabb helyet, amely később mégis megérdemel további felfedezést.
Egy másik módja ennek a furcsa és gyönyörű tájnak a megismerésének a levegőből történő élvezése. Van néhány cég, amely szép kilátást nyújtó repüléseket kínál, néhány a parkból, mások távolabb, egyedülálló kilátást nyújtva az országra.
Ahelyett, hogy egy ilyen helyet így élveznénk, valóban meg kell taposni. Ez egy durva, vad és érintetlen sarok az országban, mégis viszonylag könnyen elérhető – az a típusú hely, amelyről úgy tűnik, hogy egyre kevesebb van belőle. Adjunk neki még tíz évet, és az utak lehet, hogy le vannak burkolva, és valaki valószínűleg egy nagy üdülőt épít a közelben, bár ez az előny vagy hátrány, az már a kérdés.
